2012. augusztus 16., csütörtök

Egy újabb babzsákfotel

.. és valószínű, hogy nem az utolsó (tesóm és kedves férjem már bejelentkezett). Dóra szülinapja után elérkezett Lilla szülinapja is, így meg kellett varrnom második babzsákom, mert Lillusnak megígértem. :-) Most egy kicsit kedvezőbben szereztem be a hungarocellgyöngyöket, így olcsóbb lett a fotel, ráadásul a kedvezőbb elrendezésnek köszönhetően kevesebb molinót is használtam hozzá, így ott is faragtam kicsit az áron. Talán 3,5 métert elég lenne legközelebb vennem belőle belső huzatnak. A gyöngyökből 250 liter került most 5ezer forintba. Így olyan 11-12 ezer forint környékén megállt a fotel. Még így sem értem, hogy aki ennyiért árulja, annak hol van megfizetve a munkája.
A szabásminta nagyon bevált, így ismét Megyeri Domonkos szabásmintáját használtam fel. Remélem nem haragszik meg, ha ide is felteszem ezt a jó kis szabásmintát, hátha valakinek így egyszerűbb!

A többi infot Domonkosnál megtaláljátok!
Lillus fotelja ilyen lett:


És a kis tulajdonossal:


Utólagos információként megosztanék egy oldalt, ahol egy pár adat is látható (ígérem, ha lesz időm, akkor egy új bejegyzésben összegyűjtöm a babzsákkal kapcsolatos infokat!)



17 megjegyzés:

  1. Ha elférne nálunk, én is bejelentkeznék egyre ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálunk is lassan telítődés van! Mindkettő itt van a nappaliban. :-( De megy a harc értük, Ármin és Apa is szeretne egyet! :-)

      Törlés
  2. szia!!de jóó lett!!nagyon ügyes vagy!!
    üdv.Judy,Szösz-mösz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Judy! Köszi szépen, a gyerekeknek is nagyon tetszik, sokszor játszanak benne, sőt Apa (mármint a férjem) még néha alszik is benne! :-)

      Törlés
  3. Szia!
    Nagyon ügyes és kreatív vagy! Remek a blogod.A babzsákfotel nagyszerű! :) elárulnád a méreteit?a Domonkos oldalán nem kivehető a méret sem azt hogy mit ír :)Köszönettel Ancsicsi

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Már egy ideje nézegetem a szabásmintát, és most elhatároztam, megcsinálom! :) Párom biztos örülni fog neki. Viszont a méretekkel nekem is meggyűlt a bajom, leírnád, hogy te mikkel dolgoztál?
    Köszi Dina

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    A képen látható fotel szabásmintájának mekkora a sugara (r), a két magassága (M és m)?
    Szeretném én is megcsinálni, de nem tudom, hogy 40 vagy 50 cm-s sugárral álljak neki.

    Köszi előre is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! A sugár 90 cm, m=45 cm, és M=105 cm. Remélem tudtam segíteni! (Tervezem egy bejegyzés készítését, amiben minden infot leírok a babzsákfotel szabásával kapcsolatban, mert sajnos Domonkos oldala már nem elérhető!)

      Törlés
  6. Szia!
    Már egy jó ideje nézegetem a szabásmintát, de valamit nem értek. Amit én szeretnék 40-20cm magas lenne, tehát 40 a legmagasabb pontja, de valahogy az egyenletek nekem nem adják. (M-m)×sin22,5= (40-20)×sin22,5= 7,6
    Segítenél mit csinálok rosszul
    Köszi: Noémi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Noémi!
      Én is most szeretnék varrni egy fotelt.
      És eddig ez tetszik a legjobban.
      Szerencsére régebben lementettem a Gandi által is hivatkozott blogról a leírást, így utána tudtam számolni.
      A kérdésedre a válasz:
      A képletből szerintem hiányzik az elejéről egy "m+" mivel el lett tolva a szinusz görbe.
      Vagyis helyesen: m+(M-m)*sin22,5
      Üdv: Tamás

      Törlés
    2. Egyenlőre annyit szúrtam ki én is, hogy a képlet rossz! :-) Találtam viszont egy oldalt, ahol adatokat is lehet látni, talán onnan ki lehet silabizálni egy-két dolgot! Feltöltöm ezen bejegyzés végére! Remélem így már sikerül!

      Törlés
  7. Szia!
    Nagyon ügyes vagy!
    Én is most készülök készíteni egyet a kisfiamnak.
    Megkérdezhetném,hogy hol vetted a gyöngyöket?Mennyit tettél egy ekkora zsákba?
    Üdv:Dóri

    VálaszTörlés
  8. Szerintem jó a képlet! A rajz nem egyértelműen jelüli az ,,r"-t, úgy tűnik, mintha az egész átmérőt kellene megadni. Szóval ha a kör sugarát adjátok meg az ,,r"-nél, jó eredmény jön ki:)

    VálaszTörlés
  9. A blogommal volt némi gond, köszönöm a megosztást, most találtam rá, és használjátok egészséggel!
    http://blog.megyeridomonkos.hu/2008/08/13/babzsakfotel-hazilag-szabasminta-tudnivalok-toltoanyag-tippek-tanacsok-otletek/

    VálaszTörlés
  10. Ha szeretné meglepni kedves barátját egy igazán egyedi ajándékkal? Válassza ki a tökéletes babzsákfotel-t más logóval és hímzéssel, és biztosítson együttműködési logót is.
    Babzsákfotel

    VálaszTörlés
  11. Vásárolja meg velünk még ma a babzsákfotel gyerekeknek! Különböző formájú kicsi és nagy puffokat és foteleket egyaránt biztosítunk. Azonnal adja hozzá a kártyájához!

    VálaszTörlés