A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mobiltok. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. december 29., vasárnap
Újabb mobiltokok
Anyósom is szeretett volna olyan mobiltokot, mint a többieknek készítettem, Lillus pedig szerette volna, ha én is gazdagszom egy ilyen darabbal. Így két mobiltartót készítettem a mai napon, a kék anyósomé, a narancssárga pedig az enyém lett.
2013. december 28., szombat
Mobiltok textilbőrből
Apa új telefont kapott a tesóméktól, így szüksége lett egy mobiltokra. Természetesen a régi telefonját Lillus kapta meg, aki már régóta vágyakozott apa mobiljára. Neki rögtön és azonnal kellett egy mobiltok, így neki is álltam, és ekkor kezdődött a "sorozatgyártás".Lilla tokja volt az első, utána jött apáé, majd Dóráé, végül anyukámé. Azóta anyósom is bejelentkezett egyre és ha minden igaz, én leszek az utolsó a sorban. :-)
Ha szeretnéd te is elkészíteni, megmutatom, hogy készült! A kiinduló alap sógornőm mobiltokja volt. Itt is köszönöm ezt neki!!! (Ha nem megfelelő a méret, rajzold körbe a telefonod és hagyj rá 0,5-1 cm-t a mobil vastagságától függően.)
1. Vágj ki egy elő és egy hátlapot! Az előlapra alulra, a hátlapra felülre rajzolj egy-egy vonalat. (Az alsó vonalhoz kell varrni a szalagot, mellyel a telefont lehet majd kiemelni, a felső vonal mentén pedig ki kell vágni a hátlapot, hogy át lehessen rajta fűzni a szalagot.)
2. A felső részt cikk-cakk varrással varrd meg! Az alsó vonalra varrd fel a kiválasztott szalagot!
3. Az szalag felvarrásának nyomát egy kis rávarrható dísszel takard el!
4. Rakd egymásra az elő- és hátlapot úgy,hogy az előlapra varrt szalagot a hátlap kivágott felső vonalán fűzd át! Varrd össze cikk-cakk öltéssel az elő- és hátlapot!
5. Tedd a tokba a telefont, hogy lásd meddig húzza be a szalagot. Vágd megfelelő méretűre és a végére varrj egy kis félbehajtott textilbőrt, hogy könnyebben meg lehessen fogni! (Ha a telefon a tokban van, a kis textilbőr látszódjon csak ki.) Az elkészült mobiltok még tetszőlegesen díszíthető!
A teljes kollekció (Dóráé, anyukámé, férjemé, Lilláé):

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)