A tanítónéniknek szóló albumok után óvónéniknek készítettem búcsúalbumot. Az első és az utolsó oldalra egy-egy közös képet tettem a ballagó ovisokról és az óvónénikről , mellettük egy-egy kis odaillő versikével. A köztes oldalpárokon pedig az elmúlt négy évből egy-egy kép a gyerekekről, illetve egy általuk készített rajz volt. a koncepciót egy lelkes szülővel együtt hoztuk össze. Az anyuka saját ötlete volt, hogy a gyerekekről szóló oldalpárok után legyen egy "Ovis pillanatok" oldalpár a négy év eseményeiről készített képekből, illetve egy "Titkok és csodák" oldalpár az oviablak díszítéseinek képeivel. Így összesen 10 lapból állt az album, vagyis albumok, hiszen három darabot készített belőle: kettő óvónéninek és egy dadusnak.
Az anyuka kérése volt a lila és a kék szín, illetve az egyszínű, domborított papír használata is.
A gyerekek ovis jele is felkerült az oldalakra:
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése