2012. szeptember 16., vasárnap

A várva várt ovis zsák!

Ármin januárban három éves lesz, így én most szeptembertől visszatértem a munkába, bár csak félállásba. Így Árminkának napi elhelyezést kellett szerezni! Először úgy volt, hogy nagymama vigyáz rá, mert mivel nincs három és Siklóson van bölcsi, így csak bölcsibe mehet. De én négy hónap miatt nem akartam beszoktatni oda, így írásban nyújtottam be kérelmet, amire pozitív választ kaptam, így kisfiúnk elkezdhette az ovit szeptemberben. Így viszont ovis zsákokra is szüksége lett. Augusztus végére terveztem a zsákok megvarrását, de sajnos a varrógépem tisztításra és reparálásra szorult, és a szerelőbácsi is késlekedett, így évkezdésre nem készültek el a zsákok. Most a héten végre hazaérkezett az én kis Berninám, így nekiláttam a zsákoknak. Nem egyszerű történet munka, gyerekek, pénteken - szombaton iskolába lévő apuka és egy vasárnapi szüret mellett, de megoldottam!!! Bár sokkal egyszerűbb lett, mint szerettem volna, de az idő rövidsége miatt erre futotta. Árminkának nagyon tetszettek a zsákok, holnap már használatba is veszi őket!




2012. szeptember 11., kedd

Elmaradások

A babzsákfotel óta elég sok mindent csináltam, de volt, amit nem fényképeztem. :-( Készült egy pár gravírozott pezsgőspohár esküvői ajándékként (nincs róla kép), az oviba egy újabb műanyag kanavára hímzett ovis jel (bővült az ovis csoportunk) és egy nagy pelenkatorta, szintén esküvői ajándékként. Folyamatban van egy babapárna, a hímzés már kész van, már "csak" össze kell állítanom , de eddig nem volt varrógépem, mert LED-es lámpái javításra szorultak, és a szerelőbácsitól ma érkezett meg. Most már semmi nem áll a varrásom útjában. :-) Talán holnap már nekiláthatok a varrásnak, de nem a párna következik, hanem Ármin ovis zsákjai! (Sajnos ezekkel is elcsúsztam a szerelőbácsi késlekedése miatt.)




 

© Free blogger template 3 columns